Monday, November 24, 2008

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Az első fejezeteknél még azt hittem, hogy egy újabb kedvencet találtam (valami olyasmit mint az Ókút volt Szabó Magdától vagy a Zenga zének Vámos Miklóstól), de aztán amennyire tetszett a kezdés annyira elfogyott a lelkesedés. A felénél már majdnem végleg letettem és késöbb is csak néhányszor tudtam elmosolyodni rajta, de többnyire csalódás volt.

2/4

Tuesday, November 4, 2008

Khaled Hosseini: The Kite Runner

Egy ideje már halogattam, hogy nekikezdjek ennek a regénynek, mert féltem, hogy nehéz lesz ilyen témában angolul olvasni, de tévedtem mert nagyon könnyű volt a nyelvezete. Ugyanez a tartalmáról már nem mondható el. Nagyon olvasmányosan megírt, de csöppet sem vidám történet. Végig lekötött a stílus, de nem szívesen olvasnék folyton ilyen súlyos dolgokat. Ebből a szempontból Jodi Picoult A nővérem húga című regényéhez hasonlít csak nem annyira hatásvadász. Nehéz azt mondani egy ilyen témájú könyvre, hogy jó mint ahogy a Schindler listájára sem az a megfelelő jelző, hogy jó film.

Belenéztem a film változatba is, de úgy láttam, hogy abból elég jelentős részeket is kihagytak.

Az biztos, hogy a szerző másik regényét (A Thousand Spledid Suns) is hamarosan beszerzem és az is biztos, hogy Hosseini-re érdemes odafigyelni.

3/4