Imádtam olvasni ezt a regényt. Sokszor azért tettem félre 1-1 fejezet végén, hogy másnapra is jusson belőle és minél tovább kitartson. (Mondjuk Aurora történetére ez nem igaz, azt nem szívesen húztam volna sokáig.) Nagyon szerettem a stílusát is és sok fontosabb és kevésbé jelentős szereplő történetét. A vége mintha egy kicsit össze lenne csapva, de nem vészes. Az utolsó mondatok meg elég nagyot ütnek.
Fura, hogy Nathan a mesélő magáról úgy ír, mint egy elviselhetetlen férj és szörnyű apa, de semmi részlet nem derül ki a múltból ami ezt alátámasztaná, ellenben a történetet olvasva egy intelligens, jó szándékú, segítőkész embert ismerünk meg. A másik dolog ami fura volt, az Auster erős politikai állásfoglalása. Eddig csak a New York trilógiát olvastam tőle és onnan nem emlékszem ilyesmire, de lehet, hogy nála ez általános. Azért volt különös, mert se a történet se a szereplők nem indokolták. Engem nem zavart, de tuti, hogy rengeteg potenciális olvasót veszít ezzel.
Ez most bekerült a kedvencek közé és nagyon örülök, hogy még egy rakat regényt olvashatok a szerzőtől.
4/4
No comments:
Post a Comment