Tuesday, December 31, 2013

2013. összesítés

Az idei év csalódása az Acél mellett Niffenegger és valamennyire Dragomán volt. Mindegyiktől túl sokat vártam, de csak egyedül Avallone regényét nem voltam hajlandó végigolvasni. Azt is megerősítette bennem ez az év, hogy nem szabad sorozatokat egyben olvasnom. Ragde trilógiája egyre vesztett az értékéből ahogy haladtam vele, Scalzinál pedig a Szellemhadtest ugyan még jobban tetszett mint az első kötet, de a harmadik már lebeszélt róla, hogy megvásároljam a folytatást. A másik nagy tanulsága ennek az évnek (amit már szintén tapasztaltam korábban), hogy a fiatal felnőtteknek szóló darabokkal nem szabad próbálkoznom. Biztos akad köztük ami tetszene, de többnyire csak csalódást okoznak.

A pozitív élményeket gyarapította Donald James, Kosztolányi Dezső, Tóth Szabolcs és egy jó választás Gaiman-tól. A Nem semmit biztosan újra elő fogom venni és a Monstrum folytatásait is sorra kerítem, a másik 2 szerzőnél pedig szerencsére elég nagy a választék.

Ezek voltak idén [félbehagyottak]:
David Mitchell: Felhőatlasz (3)
Dragomán György: A fehér király (2.5)
Stephen King: A búra alatt (3)
Mark Russinovich: A nulladik nap (2)
Neil Gaiman: A temető könyve (4)
Donald James: Monstrum (3.5)
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei (2)
Patrick deWitt: Testvérlövészek (3)
Karen Thompson: Csodák kora (2)
Tóth Szabolcs: Nem semmi (4)
[Silvia Avallone: Acél (2)]
Kosztolányi Dezső: Béla, a buta (3.5)
Anne B. Ragde: Berlini nyárfák (3.5)
Anne B. Ragde: Remeterákok (3)
Anne B. Ragde: Pihenni zöldellő mezőkön (2)
John Scalzi: Vének háborúja (3-3.5)
John Scalzi: Szellemhadtest (3.5)
John Scalzi: Az utolsó gyarmat (2.5-3)

Ezek pedig a meseregények és ifjúságiak amiket Ádámnak olvastam fel:
Sarah Herzhoff: Dudu, Sárkányváros hőse (2.5-3)
Bátky András: Pipogya, a budapesti medve (3)
Geronimo Stilton: A tűzvörös rubin temploma (2.5)
Annie M.G.Schmidt: Titi a toronyház tetején (3)
Roddy Doyle: Kaland kaland hátán (3)
Erich Kästner: Az állatok konferenciája (2.5)
Berg Judit: Tavasz a Nádtengeren (3)
Geronimo Stilton: Az olimpia hőse (2.5)
Geronimo Stilton: A metró fantomja (2.5)
Lackfi János: Átváltozós mesék (4)
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön (2)
J.K.Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve (3)
Geronimo Stilton: Négy egér a Fekete dzsungelben (2)
Geronimo Stilton: Négy egér a vadnyugaton (2.5)
Anna Taube: Csodaszablya Lali és a varázstérkép (3)
Astrid Lindgren: Juharfalvi Emil (3.5)

Moly várólista: 105
Moly kívánságlista: 157
Moly értékelések: 253

No comments: