Sunday, December 29, 2013

John Salzi: Az utolsó gyarmat

Több problémám is volt ezzel a regénnyel. Először is most valahogy sokkal nagyobbat akart meríteni Scalzi, amitől sok rész igencsak elnagyoltra sikerült. Nagyon túl van húzva benne az "azért tettük ezt, mert gondoltuk, hogy majd ő ezt gondolja, ő meg azt és ezért ezt meg azt fogják csinálni ami miatt a harmadik majd olyat tesz ami miatt a negyedik kivált az elsőből egy olyan reakciót ami hosszú évek alatt az egész világmindenséget befolyásolva elvezet valamihez amit mi szeretnénk" típusú előre elgondolt és kiprovokált cselekmények sora. Olyasmi mint a mostanában készülő filmek többsége: nem elég 1-2 csavar egy nagyon jó történettel, hanem 25-ször meg kell fordítani mindent és a végén kijelenteni, hogy az egészet pontosan előre eltervezte valaki. Ennek következtében meg is jelennek néha olyan segítségek a semmiből aminek semmi előtörténete nem volt és ami kettétöri az addig is hézagos logikát a cél elérésének érdekében.

Ezenkívűl az előző 2 kötettel szemben zavart, hogy a különböző űrlények nagyon emberiek lettek (rengeteg emberi tulajdonságuk mellett még az arcvonásukból és testtartásukból is olvasott a főhős), Perry állandóan frappáns és okos volt,  és több logikai hiba is előfordult ami fölött most nem tudtam simán elsiklani (SPOILER pl Szilard miért örül, hogy visszakerül a földre? Ő nem különleges?)

Persze az is lehet, hogy semmivel nem gyengébb mint az első 2 csak ismét túl sokat olvastam egyben egy sorozatból és úgy jártam mint a Csodaidőkkel vagy a Enderrel ahol egyre kevésbé élveztem majd meguntam az egészet. Érdekel Zoe története, de talán szerencsésebb, ha most tartok előtte egy kis szünetet.

2.5-3/4

No comments: